2010 
  információk    helyszínek    eredmények    hírek    fotók    támogatók    archívum   
 
 
 
 .: Üdvözlünk a Kelet-kör honlapján!

Kissé kétkedve, az eget kémlelve, de kijelenthetjük: nyár van! Elég nehézkesen és lassan indult a legmelegebb évszak idén, de ami késik nem múlik, – tartja a mondás – így ha nyár, akkor irány a legközelebbi strand, vízpart és strandröplabda pálya!
A Kelet-kör vándorcirkusza ismét nyakába veszi a felszereléseit és elindul, hogy felelevenítse a régi Kelet-körös hangulatot. A világgazdasági válság idén is nehéz helyzet elé állít bennünket, így kevesebb támogatóval ugyan, de lesz Kelet-kör. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk nekik és Nektek is, akik kilátogattok és részt vesztek az egyes fordulókon, hiszen értetek rendezzük a versenyeket, támogatásotok pedig megerősít bennünket, hogy van létjogosultsága a Kelet-kör Strandröplabda Bajnokságnak. Ebben az évben először útjára indul a Kelet-kör Strandfoci Bajnokság is, emellett pedig strandkézi, strandrögbi sportágakkal is szeretnénk színesíteni strandsport repertoárunkat. Találkozzunk a pályákon! További információkat a helyszínek menüpontban találtok!


 .: Kiemelt hírek

 HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!2010. augusztus 12. 
 Szolnok (Kelet-kör 7. forduló)

A kelet-Kör 7. fordulójának új helyszíne:
Szolnok, Városi Strand
Időpont:
2010. augusztus 14-15.
(szombat - vasárnap)
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Új helyszínen a Kelet-Kör 7. fordulója!!!2010. augusztus 12. 
 Tiszavasvári (Kelet-kör 7. forduló)

Többek véleménye alapján, mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat, úgy döntöttünk, hogy más helyszínen lesz a Kelet-kör 7. fordulója, melynek Tiszavasvári adott volna otthont.
Az új helyszínről mindenkit értesíteni fogunk.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Tiszafüred, idén ismét jövünk!2010. július 22. 
 Tiszafüred (Kelet-kör 4. forduló)

Immáron sokadik alkalommal látogat el a Kelet-kör csapata Tiszafüredre, a Szabad strandra, hogy meghódítsák a homokot, a gátat, a Tiszát... A strandröpis főhadiszállásra mindenkit szeretettel várunk, hiszen minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat, és olcsóbb a szállás is. :) Egy örömhírt még megosztanék veletek...
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Martfűi szálláslehetőség2010. július 22. 
 Martfű (Kelet-kör 5. forduló)

Idén új helyszínnel bővül a Kelet-kör Bajnokság, Martfű fog helyet adni az 5. forduló versenyzőinek és a látogatóknak. A Martfűi torna szálláslehetőségeiről szeretnénk tájékoztatni az érdeklődőket.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Szállás lehetőség Sóstón2010. július 6. 
 Nyíregyháza (Kelet-kör 2. forduló)

 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Indul a mandula!2010. június 22. 
 Kunhegyes (Kelet-kör 1. forduló)

Végre elérkezett az idei év várva várt pillanata (persze a nyárias időjárás és Takácsék esküvője után): itt az első Kelet-kör forduló Kunhegyesen! A szezonnyitó forduló iránt már nagyon sokan érdeklődtek, így összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Sóstó, a strandröplabda diákolimpiai fellegvára2010. június 16. 
 Strandröplabda

Péntektől keddig Nyíregyháza-Sóstó ad otthont a strandröplabda diákolimpia országos döntőjének. A megyei diáksport tanács által rendezett fináléra új pályák épültek, a parkfürdőben négy, a tófürdőn két játéktér várja majd a fiatalokat, akik több korosztályban és kategóriában küzdenek majd a bajnoki helyezésekért.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Martfűi Strandröplabda Kupa2010. június 15. 
 Martfű (MRSZ OB 2. forduló)

Annak ellenére, hogy a Strandröplabda Országos Bajnokság elmarad idén, a martfűi helyszínen szívesen látnak minden strandröpist! A helyszínt biztosítók szervezőkké avanzsálva úgy döntöttek, hogy megrendezik a Martfűi Strandröplabda Kupát. Így arra buzdítunk mindenkit, hogy vegyen részt a martfűi versenyen. A beszámolókat és fotókat szívesen fogadjuk továbbra is.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Idén elmarad a strandröplabda országos bajnokság2010. június 15. 
 Martfű (MRSZ OB 2. forduló)

A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvivő Testülete legutóbbi két ülésén vizsgálta a strandröplabda országos bajnokság elmaradt első fordulójával kapcsolatos körülményeket.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Egy szív, egy dobbanás2010. június 15. 
 Debrecen (Orsi és Taki esküvője)

Tovább bővült azon Kelet-Körösök száma, akik úgy döntöttek - hamár eddig is közösen töltötték eddigi életük legszebb pillanatait a homokon és a strandröplabda pályákon - mepróbálják a legszebb utat együtt végigjárni.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Hárommillió forint összdíjazású torna Hűvösvölgyben2010. június 10. 
 Budapest (MRSZ OB 1. forduló)

Hárommillió forint lesz a strandröplabda országos bajnokság első fordulójának összesített díjazása. A tornának június 12-13-án a hűvösvölgyi Nagyrét Sportcentrum ad otthont.
 
bővebben...info@kelet-kor.hu

 Kispest Open - Zánka elmarad!2010. június 10. 
 Kispest Open

Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Kispest Open 6. "A" kategóriás fordulója Zánkán ELMARAD! Helyette Kispesten lesz "B" kategóriás forduló. Oka: OB első fordulóját erre az időpontra tették, és nem lehet OB fordulóval egy időpontban "A" kategóriás versenyt rendezni. Kérem mindenki szíves megértését. Kerekes Balázs
 
bővebben...info@kelet-kor.hu



 .: Kiemelt fotók


 .: Kapcsolat

Az oldalak tartalmával az
info@kelet-kor.hu,
működésével kapcsolatban pedig a
support@kelet-kor.hu
címeken lehet észrevételeket tenni.


 
   
 Következő helyszín
Nincs következő helyszín.
 
 Kelet-Kör Női összetett eredmények
Helye-zés1. Játékos neve
Össz.:
1. ford. p.

p.
1.Kovács Lilla
44
p.
2.Illésné
35
20 p.
3.Illésné
29
p.
4.Erdős Zsófia
21
p.
5.Dr.
21
p.
6.Pethe Sára
20
12 p.
teljes lista...
 
 Kelet-Kör Férfi összetett eredmények
Helye-zés1. Játékos neve
Össz.:
1. ford. p.

p.
1.Kovács Zoltán
57
p.
2.Busák István
26
p.
3.Szalai
25
12 p.
4.Rása Alex
25
5 p.
5.Soltész Gábor
25
p.
6.Kovács Zoltán
20
20 p.
teljes lista...
 
 Kapcsolódó oldalak
Balaton Beach Tour
CEV
Dél-kör
FIVB
Kispest-kör
MRSZ
DKSE Strandröplabda
Sportlinea
 
 
Szervező • © 2003-2010. TOOL.OS Kkt. • Üzemeltető